Láttuk már, hogy a politika szereplői – felkészületlenség, tudatlanság, tájékozatlanság, vagy felelőtlenség miatt – mekkora károkat tudnak okozni cikk1, cikk2.
Többször is felmerül annak a lehetősége, hogy a devizahiteleseket „megsegítenék”. Olyan ez a gondolat, mintha a viharkár elleni biztosítással nem rendelkező gazdákat viharkár esetén, vagy az ártéren építkezőket, akik nem kötöttek (mert nem köthettek) árvíz elleni biztosítást, árvíz esetén kártalanítanák. Kapaszkodj meg, mindkettőn komolyan elgondolkodott már mindkét nagy párt, jobbról-balról hangoznak el ilyen őrült ötletek. Talán csak a szakértő(bb) Bajnai-kormány nem állt elő ilyen pénzügyi butasággal. Pedig csak egy-egy pofon kellene annak, aki ártéren építkezik (de legalább alá kellene vele íratni egy nyilatkozatot, miszerint tudomásul veszi, hogy ártéren árvíz lehet, és ilyen kár esetén minden felelősséget vállal.
Ugyanígy a mezőgazdasági károk ellen önmagát nem biztosító gazdákkal alá kellene íratni egy nyilatkozatot, hogy mezőgazdasági kár (jég-, vihar, árvíz, belvíz, stb. kár) esetén, ha nem köt kockázati biztosítást, akkor nem fog nyavalyogni, sírni-ríni, tüntetni, hápogni, hanem tudomásul veszi, hogy hülye volt. Érdekes, ez Vietnámban miért nem merül fel?! Ki fogja „kártalanítani” azt az előrelátó, kockázatkerülő gazdát, aki biztosította önmagát, javait és jószágait, de azokat nem érte mégsem kár?! Ki fogja visszafizetni a lottón egyetlen találatot, vagy annyit sem elért szerencsejátékost?!
Miért is kellene a devizahiteleseket megsegíteni, akik ilyen szempontból erősen szerencsejátékosnak bizonyultak!? Ennyi erővel a forinthiteleseket is kellene kárpótolni azért, mert eddig vállalták a devizakockázat elkerülését jelentő forinthitel többletköltségét!
A devizahitelesek kondíciói még mindig kedvezőbbek a forintban felvett hitelekénél, és az elmúlt években milliókat (de legalább százezreket) spóroltak azzal, hogy devizahitelt vettek fel az akkor még viszonylag drágább, de sokkal kevésbé kockázatos forinthitelnél. Ha most megsegítik őket, és a forinthitelt felvevőket nem kárpótolják, akkor én leverném a devizahiteleseken az eddig általuk megspórolt súlyos pénzeket. Mellesleg lett volna a devizahitelesek számára módszer – több is! – a devizaárfolyamok változásából fakadó kockázatok elkerülésére. Miért is nem biztosították önmagukat devizakockázat ellen? Vagy ha ezt nem tették meg, akkor most miért is kellene őket „megsegíteni”?
(Tessék megsegíteni az összes hazai rendszámmal közlekedőt, mert nem SK, vagy FL, vagy P rendszámmal közlekedik! Tessék megsegíteni az összes bérből és fizetésből élőt, mert eddig nem ment át alvállalkozásba minimálbérrel! Tessék megsegíteni a minimálbérről nyugdíjba menő első vállalkozókat, azután meg majd a többi milliókat szép sorban, mert kicsi lesz a nyugdíjuk…)
Az alkotmányt is olvasgatni kellene néha, vagy lehet újrakezdeni a diszkrimináció tilalmának és az egyenlőségnek az értelmezését.
Kizárólag a devizahitelesek kiemelt és külön kezelt megsegítése gazdaságilag és pénzügyileg nem korrekt, és nem méltányolható. A devizahitelek törlesztő részletei még mindig kisebbek, mint a forinthiteleseké. Biztos, hogy a hitelfelvétel időpontjától máig élvezett előnyök – ha mégis megsegíteni akarják őket – levonandóak az esetleges támogatásukból. Ez a korrekció elengedhetetlen a társadalmi méltányosság érvényesítése szempontjából.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet (pl. hitelfajta!) szerinti különbségtétel nélkül.
Az állami támogatások körei messze meghaladták a lehetőségeinket, az erős forint pedig jámbor óhaj, mítosz épp úgy, mint a „hazánkat három tenger mosta”. Ezek együtt összefüggő folyamatokat gerjesztettek, mint például a korábbi évtizedek megtakarítási szándékát és gyakorlatát feledtető reklámok, állami támogatások, központi és média kommunikáció, valamint az idegen devizákban (frank, dollár, jen, euró) történő túlzott eladósodás. Ezek – a korlátlannak tűnő hitelképesség délibáb-szerű érzetével – beindítottak egy nagymértékű ingatlanpiaci áremelkedést, és az államháztartás finanszírozásából kiestek a megtakarítani már nem hajlandó, de veszélyes hiteleket vakmerően bevállaló magánszemélyek, családok és vállalkozások, akiknek kevesebb, mint három százaléka rendelkezik a hitele devizanemében bejövő deviza-bevétellel.
Ez így együtt már tiszta Amerika: felelőtlenség, Isten-érzet, túlköltekezés, túlvállalás, ingatlanpiaci boom (látszólag), társadalmi tévhitek, szűklátókörűség, olcsóbbodó hitelek, elfelejtett és kezeletlen kockázatok, „salto mortale”, és nagybani felelőtlenség a kormányok, és az összes többi szereplő – bank, biztosítók, felügyeleti szervek, ügyfelek – részéről. A rézdrótot válogató kis kínai gyerek nagyságrendekkel (!) gazdagabb egy átlagos amerikai állampolgárnál!
Jó lenne már felébredni, kijózanodni, és levetni a Superman jelmezt. Nem, nem igaz, hogy nem fog bennünket a golyó, és nincs antigravitációs cipőnk, szuperszámítógépünk sem, és nem tudjuk átvenni a Világ irányítását! (Tudtad, hogy a Superman IV. azért olyan gagyi, mert menet közben tetemesen megvágták a költségvetést, és ettől lelépett a teljes Special Effect Team. Nna, ne nekünk ilyen speciális effekteket gyártó, devizakockázat ellen védő szupercsapatunk sincs!)
Megoldás? Békés lelki szemeim előtt egy nagy összeborulás, kézszorítás, közös ima – „Legyen békesség köztünk mindenkor!”; „Áldás-Békesség” – rémlik fel. Semmi más nem oldaná meg gyorsabban és hatékonyabban a kialakult súlyos helyzetet, mint a közös felelősségvállalás, a teljeskörű kockázatelemzés, a kockázatok fel- és beismerése, teljes kezelése, mindenre kiterjedő tájékoztatás, tenni akarás és tettek egész sorozata. Sokkal szigorúbban kellene büntetni a közös teherviselésből kibújó álrokkantakat, ál-minimálbéreseket, hamisan idegen rendszámmal közlekedőket, és a sort bőven lehetne folytatni.
Nem, nem igaz a kormány azon kommunikációja, miszerint létezik olyan megoldás, amely ne jelentene többletterheket sem az ügyfelek, sem a bankok és a állami költségvetés számára. Ez teljesen rossz kommunikáció, szemfényvesztés, vakítás. Ez olyan, mint a bálos lány, aki dugni is szeretne, meg szűz is szeretne maradni. Aki ilyet mond, az vagy nem ért hozzá egyáltalán, vagy a társadalom, a közvélemény totális félretájékoztatása a cél. Nem lehet a forintban hittel bírók, a devizakockázatokat kerülők farkával irtani a devizahitelesek által megtermelt csalánerdőt!
Kockázatkezelés, pénzügyi terv, pénzügyi kultúra kellene a kormányzati szinttől egészen a kisemberig. Iskolai szinttől kellene oktatni a háztartási gazdaságtant, a pénzügyek, a pénz működését… (Én ismerek olyan tanácsadókat, nonprofit szervezeteket, programokat, ahol ez már a jelen… Hamarosan linkeket is adok hozzá!)